Sok tévhit kering a buldogokról, amelyek sokszor elriasztják az embert attól, hogy e mellett a faj mellett döntsön. Nehéz eldöntetni, hogy melyik a valós ezek közül. Ezekről akkor bizonyosodhatunk meg alaposabban, amikor magunk is buldog tulajdonosok leszünk és saját bőrünkkön tapasztaljuk a dolgokat. Álljon itt egy rövid összeállítás azok számára, akik éppen a nehéz döntés elött állnak és buldogot szeretnének otthonra. Remélem ezzel tudok nekik segíteni és eloszlatni a bizonytalanságot.

  1. Nem is Horkol

Ez egyedenként változik. Ha fél éve valaki erről kérdezett volna engem, akkor azt mondtam volna, hogy igen, rettentően horkolnak. Ma már azt mondhatom, hogy nem mindegyik buldog horkol és amelyik horkol az se mindig. Nagyban függ attól is, hogy éppen hogy fekszik. Megfigyeltem, hogy amikor olyan fekhelyük van, amin meg tudják támasztani az állukat, akkor sok esetben még az a buldog sem horkol, amelyik amúgy nagyon horkol. Ha magas, pihi-puha helyük van és szinte belesüppednek, akkor várhatóan elviselhetetlen hangos horkolásban lesz részünk ejszakánként.

A másik eset, amikor az oldalukon fekszenek. Ez a legrosszabb. Ilyenkor szinte nem is horkolnak, hanem “recsegnek”. Az alábbi videón egy ilyet hallgathattok meg. Egy kellemes, délutáni szunyókálás hangjai ezek.

[soundcloud url=“https://api.soundcloud.com/tracks/123957292" params=“color=ff6600&auto_play=false&show_artwork=true” width=“100%” height=“166” iframe=“true” /]

  1. Lusta

A buldogok nem lusták, sőt kifejezetten mozgékonyak. Persze csak akkor, ha van lehetőségük mozogni. Legyen bámilyen kutyád, ha hagyod ellustulni, akkor lusta lesz. Legyen az border, tancskó, vizsla vagy buldog. Csak rajtad múlik tehát, hogy mennyire mozgékony kutya lesz belőle. Mi naponta kb 2-3 órát foglalkozunk a buldogjainkkal úgy, hogy aktívan labdázunk, tanulunk velük, vagyis szellemileg és fizikailag is lefárasztjuk őket kellően. Amikor viszont éppen nincsen feladat, akkor akár 5 percen belül békésen álomba szenderülnek egészen addig, ameddig újra hozzájuk nem szólunk, vagy nem adunk nekik feladatot.

Fontos, hogy a meleg nyári napokon időben abba kell hagyni velük a mozgást, mert nagyon hamar túlmelegszenek és sajnos nem tudják magukat leállítani, ez a mi feladatunk. Ilyenkor nagyon figyelni rájuk, mert nagyon hamar komolyabb baj is lehet belőle. Ha nagyon liheg, vagy lila színű lesz a nyelve, azonnal hűvös helyre kell vinni, vagy ha van rá lehetőség, akkor a kádba tegyük be és zuhanyozzuk le, hogy hűljön le a kis teste. Javasolt tehát egy légkondicionáló beszerelése a lakásba, amennyiben nyugodtan akarunk a forró nyári melegben is kutyát tartani.

Sajnos az utcán nem ritka, hogy elhízott, 30-40kg közötti egyedeket látunk, akik alig tudnak mozogni és már csupán egy kis sétától is elfáradnak. Szeretném meggyőzni ezeket a gazdákat, hogy fokozatosan mozgassák be a buldogjaikat és fogyasszák vissza a standard által meghatározott súlyra a kutyáikat. Szukák esetén ez 23kg, kanok esetén 25kg. Otthon nálunk Brownie 20kg, Boss pedig 26kg. Boss külsőre nagyon vékony, hosszú lábú és nagyon izmos, ezért neki teljesen optimális a 26kg.

  1. Ostoba

Ezt kikérem a buldogok nevében is! Csak azért, mert a buldogokat nem szokták egyáltalán kutyaiskolába járatni és nem foglalkoznak velük még nem ostobák. Ha nem tanítod meg őket alapvető dolgokra, akkor tényleg azt a hatást keltheti, hogy buta, ostoba kutya. Jellemzően a buldogot pont azért veszik az emberek, hogy otthon a fotelban kényelmesen pöffeszkedjen egész nap és legyen aranyos. Ezt a természetéből fakadóan hibátlanul, tanítás nélkül is teljesíti. Ha veszed a fáradságot és elviszed rendesen kutyaiskolába, vagy otthon foglalkozol vele egyedül, akkor mindent meg tud tanulni, amit egy vizsla vagy egy dobermann. Persze egy picit nehezebb dolgod lesz, mert alacsonyabb az ösztönszintje mint az előbb említett fajtáknak, de a kellő kitartás meghozza a gyömölcsét. Nincs is annál szebb, mint amikor az ember egy jólnevelt buldoggal büszkélkedhet. Nem csak a külsejével, hanem a tudásával is el tudjuk kápráztatni barátainkat. Nagyon gyorsan tanulnak és rettentő könnyű őket motiválni.

Valamikor volt a TV-ben egy teszt a kutyákról, ahol azt vizsgálták, hogy melyik kutyafajta az okosabb. Az egyik tesztben a kutyákra ráterítettek egy lepedőt. Minden kutya őrülten próbált szabadulni a ráterített lepedőtől, kivéve a buldogot, aki békésen öcsörgött tovább. Ebből a TV műsor azt vonta le, hogy a buldog mennyire buta. Ezzel azért nem értek egyet, mert miért kellene egy kutyának menekülnie akkor, ha ráterítenek egy lepedőt? Ha valaki megtalálja a neten ezt a videót, mindenképpen küldjétek el nekem is, mert nem találom sehol.

4. Akaratos

Az egyszer biztos, hogy ha nincsenek rendesen megnevelve, akkor olyan akaratosak, mint egy kisgyerek. Csak akkor fog bármit is megcsinálni neked, ha kedve van hozzá. Ha nincs, akkor ha a fene fenét eszik, akkor sem lesz hajlandó megcsinálni. Ezen persze lehet segíteni és különféle motivációs trükkök segítségével rá lehet venni arra, hogy csináljon meg dolgokat. Nagyon fontos tehát, hogy ismerd meg a buldogodat és mindig legyél tisztában azzal, hogy mivel tudod motiválni. Ha általánosságban nézzük, akkor nagyon sok buldogot egyszerűen a jutalomfalattal lehet motiválni. Vannak azonban olyan egyedek, akiket nem kiálthatjuk ki gourmandnak. Nekik más motiváció kell. Például a labda, vagy egy bőr, amit tépkedhet.

5. Szereti a Meleget

Korábban már említettem, hogy nagyon nem bírják a meleget. Itt nem csak a kánikulára gondoljunk. A buldogoknak kb 20°C felett már melege van és ha fekszik, akkor is elkezd lihegni. Nagyon erősen javasolt beszereltetned egy légkondicionálót legalább abba a szobába, ahol a meleg időben tartózkodik a kutyád, különben komoly veszélynek van kitéve. Ha túl nagy a meleg, akkor egyszerűen megfulladhat vagy megállgat a szíve, még akkor is ha csak fekszik egész nap. Sajnos nem egy történetet hallottam, akinek otthon spontán megfulladt a kutyája nagy melegben. Nyáron és minden évszakban fontos, hogy mindig legyen elegendő víz számára, de ez minden kutyára vonatkozik.

Nyáron is, amikor nagyon meleg van, le kell vinned a kutyát természetesen. Ilyenkor lehetőleg még a nagy nappali meleg előtt menjetek le és későn este, miután már lehűlt az idő. A nagy melegben rendkívül passzívak tudnak lenni a buldogok. Csak lihetnek és várják a megváltó lehűlést.

Amikor autóban utaztok, akkor is vedd figyelembe, hogy nem bírja a meleget és mindig kapcsold be a légkondicionálót! A parkoló autóban pedig soha ne hagyd a kutyát, mert percek alatt felmelegszik az autó, ahogyan süti a nap és a kis házi kedvenc pillanatok alatt elpusztul a nagy hőségben!

6. Nem Jön Ki a Többi Kutyával

Minden kutyafajtának megvan a sajátos stílusa, ahogyan játszik, ahogyan kommunikál. Sajnos a buldogok a szűk légcsövüknek köszönhetően fals kommunikációval rendelkeznek. A kutyák morgásnak veszik, amikor a buldogunk levegőt vesz és közben röfög, hörög. Ezt egy pár perc alatt lehet rendezni a másik kutyával, így az hamar megtanulja, hogy nem kell félni, ő csak így veszi a levegőt.

Ami nagyobb problémát okozhat, az a játékos ugrálás. A buldogok nagyon szeretnek egymásra ugrálni, közben fulladozva röfögni, hörögni. Ezt már kevésbé veszik jó néven a többi kutyák és sokszor ebből adódik a probléma. A border fajta kutyák például terelve és csipkedve játszanak. Fontos, hogy fokozatosan ismertessük meg a többi kutyával a buldogunkat. Saját tapasztalat szerint az a legjobb, ha a buldogot pórázon hagyjuk addig, ameddig a másik kutyus meg nem barátkozott vele. Amikor lelkesen és érdeklődően közeledik a másik kutyus, akkor a gazdinak érdemes megdícsérnie a kutyusát. Miután már látjuk, hogy nincs benne félelem, akkor engedjük el a buldogot is és fél szemmel azért figyeljük, hogy nehogy túlzásba essen a játék hevében.